Sajtóvisszhang – Szabó Márton a Magyar Narancsnak adott interjúban elemezte a Fidesz és a Tisza párt politikáját

Sajtóvisszhang – Szabó Márton a Magyar Narancsnak adott interjúban elemezte a Fidesz és a Tisza párt politikáját

„Retorikailag elő van készítve egy véres konfliktus” - Szabó Márton politikatudós, filozófus az Orbáni narratíva hatásáról és a Tiszáról.

Az 1990-es évek második felétől a Fidesz új típusú sikeres politizálási módot honosított meg a hazai közéletben. A racionális kalkulációt érzelmi elköteleződés megteremtésével váltotta fel, amelyet úgy ért el, hogy a politikát szakrális és morális értelmezési dimenzióba helyezte. Ezzel saját politikai eszméit és gyakorlatát bírálhatatlanná tette, riválisait ellenséggé változtatta, a közpolitikát pedig perifériára szorította. Ilyen módon lett a Fidesz politikája permanens belpolitikai háború, amely egyben megágyazott a diktatórikus hatalomgyakorlásnak is. Ennek a kiinduló helyzetét mutatta be a 2006-ban megjelent Fideszvalóság kötet, amely az interjú apropóját adta. Az ellenzéki pártok nehezen vagy egyáltalán nem fogták fel a Fidesz politikai valóságát: irracionális és szimbolikus politizálásként azonosították.

Magyar Péter és a Tisza Párt az első jelentős politikai erő, amely alternatívát tud felmutatni mindezzel szemben. A moralizáló politikát képmutatásként leplezi le, a szakralizált ideológiákkal nem foglalkozik, a hatalmi politizálás helyett pedig az embereket foglakoztató közpolitikai ügyeket helyezi a fókuszba. Ezen közben a Fidesz fokozza a háborús politizálást, amelynek a következményei kiszámíthatatlanok. Az interjú utolsó mondata szerint: „Tudható, hogy Orbán soha nem konszolidált és hatalomvágya eddig is túlvitte minden határon.”

A teljes interjú a Magyar Narancs 2026. évi 11. számában érhető el.