Bene Márton és Burai Krisztina a The Routledge Companion to Social Media and Politics című könyvben megjelent könyvfejezete a közösségi média és a populizmus kapcsolatát vizsgálja. A digitális platformokat gyakran a populista pártok és politikai vezetők felemelkedésének meghatározó tényezőjeként említik, ugyanakkor a kapcsolat jóval összetettebb annál, minthogy a közösségi média egyszerűen „okozná” a populizmust. A fejezet áttekinti a témával kapcsolatos elméleti megközelítéseket és empirikus eredményeket annak feltárására, hogy a közösségi média miként és milyen feltételek mellett támogathatja a populista politikát.

A fejezet legfontosabb hozzájárulása, hogy a szétszórt elméleti és empirikus szakirodalmat két fogalmi dimenzió mentén rendszerezi.

Egyrészt három egymással összefüggő szintet különít el, amelyeken keresztül a közösségi média erősítheti a populizmust: (1) a populista politikai szereplők sikerének elősegítésével, (2) a populista diskurzus terjedésének ösztönzésével, valamint (3) a populista attitűdök megerősítésével az állampolgárok körében.

Másrészt amellett érvel, hogy ezek a hatások a közösségi média platformjainak három alapvető jellemzőjén keresztül érthetők meg: a felépítésükön, normáikon és affordanciáikon keresztül. Ez a keretrendszer lehetővé teszi a platformok közötti különbségek magyarázatát is, ahelyett, hogy a közösségi médiát egységes kommunikációs környezetként kezelné. Ennek megfelelően a fejezet a közösségi média populizmust támogató szerepére vonatkozó főbb elméleti érveket aszerint rendszerezi, hogy azok a platformok felépítéséhez, normáihoz vagy affordanciáihoz kapcsolódnak. Ez a megkülönböztetés azért lényeges, mert a platformok éppen ezekben a jellemzőkben térnek el egymástól.

A rendelkezésre álló kutatások nem szolgáltatnak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a közösségi médiában mért magasabb aktivitás közvetlenül választási sikerhez vezetne. Bár a populista politikusok gyakran több hozzászólást, megosztást és reakciót váltanak ki, a jelenlegi empirikus eredmények nem igazolják, hogy ezek a mutatók szükségszerűen szavazatokban is megjelennek. A bizonyítékok ezért inkább azt támasztják alá, hogy a populizmus különösen sikeresen működik a digitális kommunikációs környezetben, mintsem azt az átfogó állítást, hogy a közösségi média okozná a populista választási sikereket.

A fejezet következtetése ennek megfelelően feltételes. A populizmus és a közösségi média jól összeegyeztethető egymással, mivel a platformok sajátosságai elősegítik a közvetlen kommunikációt, az érzelmi mozgósítást, a vezetőközpontú közösségek kialakulását, az elitellenes narratívák terjedését, valamint a különböző társadalmi sérelmek összekapcsolását. Ez az összhang azonban platformonként eltérő mértékű, és önmagában nem bizonyítja a digitális téren kívüli politikai hatásokat. A kutatási terület legfontosabb állításai – különösen az, hogy a közösségi média választási értelemben erősíti a populizmust, illetve átalakítja az állampolgárok politikai attitűdjeit – továbbra is a legkevésbé meggyőző empirikus alátámasztással rendelkeznek. A jövőbeli kutatásoknak ezért a platformok, a politikai szereplők, a földrajzi régiók, az oksági mechanizmusok és a digitális téren kívüli következmények szélesebb körét kell vizsgálniuk.