Az Acta Politica folyóiratban megjelent tanulmány a 2017 és 2021 között gyűjtött World Values Survey adatait vizsgálta, mely során háromféle politikai interakcióra fókuszált: részt veszünk-e politikai beszélgetésekben, bátorítunk-e másokat szavazásra, illetve próbáljuk-e rávenni ismerőseinket valamilyen politikai cselekvésre. Fontos kiemelni, hogy ezek a kérdések kifejezetten a politikával kapcsolatos személyközi interakciókra vonatkoznak. Az eredmények szerint a boldogtalanság és a vizsgált politikai aktivitások között pozitív kapcsolat áll fenn: a kevésbé elégedett emberek gyakrabban kapcsolódnak be az egymással való politikai kommunikációba.
Ez a megállapítás elsőre meglepő, hiszen a közvélekedés szerint a boldogság együtt jár a közéleti érdeklődéssel, a boldogtalanság pedig – politikától függetlenül is - passzivitással, közönnyel és magánnyal. A kutatás viszont azt mutatja, hogy az elégedetlenség és a sérelemérzet sokszor éppen a személyközi politikai részvétel motorja. A boldogtalan ember nem feltétlenül apatikus, sokkal inkább olyan, aki beszélni akar arról, ami nincs rendben.
A tanulmány újdonsága, hogy nemcsak a politikai részvétel formáit, hanem az érzelmi motivációkat is vizsgálja. A kutatás több mint ötvenezer ember válaszait elemezte, és 44 ország adatait hasonlította össze. Az elemzés során a kutatók többszintű statisztikai modelleket használtak, hogy kiszűrjék az országok közötti különbségeket és a boldogtalanságra ható egyéb tényezőket. Az eredmények így is egyértelműek maradtak: a kevésbé boldog emberek erősebben kapcsolódnak be az egymással való politikai kommunikációba. A tanulmány statisztikai elemzései – amelyek többek között figyelembe vették az életkort, az iskolázottságot, a munkanélküliséget és a politikai érdeklődést is – azt mutatták, hogy az összefüggés mindenhol fennmarad.
A szerzők szerint a boldogtalanság gyakran a társadalmi sérelmek, a kiábrándultság és a tehetetlenség érzésével jár együtt, de ezek az érzések nem mindig bénítóak. Sok esetben éppen ezek ösztönzik az embereket arra, hogy hangot adjanak véleményüknek – akár vitákban, akár közösségi médiában, akár baráti beszélgetésekben. Az érzelmi elégedetlenség tehát nem feltétlenül elszigetel, hanem aktivizálhat is: a boldogtalan ember nem mindig visszahúzódik, hanem beszélgetni kezdhet, megoszthatja a véleményét, és hatni próbálhat másokra. A politikáról való beszélgetés ebben az értelmezésben nem pusztán információcsere, hanem érzelmi feldolgozás is. A sérelmek kimondása, megosztása, közösségi értelmezése és a cselekvésre buzdítás enyhítheti a feszültséget, vagy éppen másokban is felébresztheti az elégedetlenség szikráit, miközben erősíti a társas kapcsolatokat. Így a boldogtalanság politológiai értelemben nem destruktív érzés, hanem a társadalmi cselekvés egyik mozgatórugója lehet.
A kutatás fontos üzenetet hordoz a demokráciák számára: a politikai részvétel és az érzelmek kapcsolata bonyolultabb, mint korábban gondoltuk. A boldogtalanság nemcsak a társadalmi problémák tükre, hanem a változás iránti igény kifejezése is. Ha a politikai kommunikáció és a közéleti diskurzus képes ezt a feszültséget meghallani és konstruktív irányba terelni, akkor a boldogtalanság nem gyengíti, hanem akár erősítheti is a demokratikus közösségeket.
A teljes tanulmány elérhető az Acta Politica folyóiratban, az alábbi linken: https://link.springer.com/article/10.1057/s41269-025-00404-7
A kutatást az Európai Unió támogatta (Horizon Europe, PLEDGE: Politics of Grievance and Democratic Governance projekt), projektszám: 101132560.